É: 47.2531971
K: 17.7253887
141 1 8081
Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
FRISSÍTVE:
- Kisfilm felkerült az adatlapra: 2018.08.19 / lentebb a galériában
- Képek az eseményről: 2018.08.06 / lentebb a galériába
EZERÉVES TELEPÜLÉSEK TALÁLKOZNAK BAKONYBÉLBEN AUGUSZTUS 4-ÉN
A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor megalapításának ezredik évfordulóját ünneplő település az év során számos rendezvénnyel hívta fel a figyelmet a bencés monostor millenniumára. A sorozat kiemelkedő alkalma lesz az augusztus 4-én megrendezésre kerülő EZERÉVES FALVAK NAPJA.
Az alapító Szent István király birtokok és jövedelmek adományozásával biztosította a szerzetesi közösség működését. Az alapító okirat ugyan nem maradt fenn, de a királyi adományokat Szent László az 1086-ban kiadott Inventáriumban megerősítette. Az ebben felsorolt települések közül huszonhatot – közöttük három ma határainkon kívül eső – sikerült a maiakkal azonosítani. Képviselőiket Bakonybél Önkormányzata, mint testvértelepüléseket, közös ünneplésre hívta meg augusztus 4-re. A falvak közül öten művészeti csoportjukkal is képviselik magukat a rendezvényen. Délelőtt a falvak delegációi Bakonybéllel ismerkednek, az ünnepi műsor 14 órakor kezdődik. A programban fellép a Kajárpéci Vízirevű, Magyarpolány vegyeskórusa és német nemzetiségi kórusa, a tési Bakony Virágai Népdalkör, a szili Hagyományőrző Egyesület néptánccsoportja és a Bakonyszücsi Hölgyek klubja egy vidám jelenettel. Bemutatkozik a tési és a bakonybéli értéktár.
A bakonybéli Hangtalan Világ együttes már az esti szórakoztató, falunapi műsort vezeti be, amelyben többek között fellép Poór Péter, a V-ZOY, Kossuth Gergő, a Két Zsivány, és hajnalig tartó utcabállal zárul a Magic Boys együttessel.
(A rendezvényt a HugaroControl Zrt. támogatja)
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Pannon Csillagda
28 0 34053
Erdők Háza
5 0 18658
Sírkert, emlékhely
1 0 8408
Szent Mauríciusz Monostor
6 0 39598
Harangjáték
7 1 7043
Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62 1 16609
Bakonybéli Tájház
26 0 32993
Nepomuki Szent János szobra
3 0 11902
Csurgó-forrás
2 0 10774
Trófea és kőzetbemutató
4 0 10822
Köves-hegyi Terasz Kilátó
6 0 26244
Millenniumi Park
15 0 8451
Szent-kút (Borostyán-kút)
83 3 63654
Tönkölösi Likas-kő
5 0 13993
Árpád kút
5 0 16416
Pörgöl-barlang
6 0 29742
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 14127
Somhegyi harangláb
4 0 12038
Bányász-kút
4 0 16420
Witt-kilátó
7 0 28409
Rablólovag-vár (Bakonyújvár)
5 0 23619
Kerteskői-szurdok
4 0 26973
Judit-forrás
5 0 22816
Gerence-völgyi autóspihenő
7 0 15928
Boroszlán Tanösvény
0 0 11463
Kő kút
6 0 15227
Som-hegy kincsei
1 0 19202
Somhegy kilátópont
5 0 9005
Kisvasút emlékhely
4 0 12907
Közeli Szállások <20 km (0)
Haik Vendégház
10 0 10979
Muskátli Magánszállás
12 0 13464
Bakonybél Apartmanház
15 0 13206
Borostyán Vendégház
10 0 2540
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 1348
BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7 0 11750
Bakonybél Vendégház
16 0 14698
Bakonyi Kemencésház
21 1 18120
Bakonyi Csillag Vendégház
17 1 15766
Liliom Vendégház
67 0 11092
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 14255
Apartman Bernát
23 0 13764
Fenyves Vendégház
35 0 12522
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 13584
Park Vendégház
37 1 16309
Bakonyi Hóvirág
21 0 18286
Békaváros Házikó
29 0 14201
Pékház Apartman
16 0 11078
Füsti Apartman
4 0 9133
Vándordiák Vendégház
13 0 11917
Dublecz Vendégház
21 0 15598
Bakonyvári Vendégház
10 0 15551
Káli Apartman
28 0 3944
Diófa Vendégház
36 0 13230
Ancsa Hegyalja Vendégháza
30 0 16916
Bakonyi Mandala Vendégház
9 0 7460
Mókus - Lak
6 0 16149
Pikoló Vendégház
4 0 3229
Haász Apartman
38 0 10783
Bakonyi Sárgarigó
13 0 12180
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Wi-Fi pont
1 0 2113
Önkormányzati Főzőkonyha
8 0 13674
Bakonybél Orvosi Rendelő
1 0 19944
Idegenvezetés
2 0 3768
Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12 0 14896
Monostori Könyvkötészet
8 0 10093
Füsti Söröző
4 0 3575
Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15 0 1250
Postapartner
0 0 10698
Mini ABC
1 0 945
ParkCafe
4 0 1724
Mini COOP ABC
3 0 10900
Kuti autó és gumiszerviz
1 0 5501
COOP Üzletház
4 0 10821
Scheuer Lászlóné - fodrász
1 0 9882
PeggyMarket Vegyesbolt
6 0 12611
Bakonybél Dohánybolt
7 0 10180
Zöldség-Gyümölcs
5 0 10493
Pikoló Vendéglő
10 0 16247
Dorbi a Csi-Hu
3 0 16067
Kerékpárkölcsönzés
1 0 9612
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12 0 9139
Túravezetés
0 0 4081
Bakony Decor
0 0 2577
Bakony Szafari
10 0 9304
Selyemmalac Kerámiák
12 0 2827
Odvaskő Panzió és Étterem
34 0 16994
Vegyesbolt
1 0 10925
Szautner Kertészet
19 0 1474
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1 0 5858
Nagyteveli-tó
10 0 196
Mayer-tó
1 0 7187
Szentlászlói Kalandpark
18 0 17724
Focipálya
4 0 6620
Pihenőpark
6 0 2641
Sportpark
7 0 2706