Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü

Fókuszban a biztonság, fókuszban a parkoló gépkocsik

Bakonynána - 2019. 06. 23.

Idegenforgalmi szezonnyitó rendezvény Bakonynánán

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság idei idegenforgalmi szezonnyitó rendezvényét ezúttal a Keleti-Bakonyban fekvő és jelentős turisztikai vonzerővel bíró Bakonynánán tartotta meg 2019. június 19-én. A helyszínválasztás oka kettős volt. Egyrészt Veszprém megye idegenforgalma nem korlátozódik csupán a Balatonra, a hegyek és az erdők kedvelt célpontjai a bakancsos turistáknak. Másrészt a rendőr-főkapitányság a Fókuszban a biztonság című, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által finanszírozott pályázatának keretén belül a bakonynánai önkormányzattal együttműködve egy térfigyelő kamerát helyezett el a település határában az Olaszfalu és Tés felé vezető utak elágazásánál. Itt található az a murvás terület, melyet tömegesen vesznek igénybe parkolás céljából azok az autós turisták, akik a Gaja-patak szurdokában lévő népszerű kirándulóhelyen, a Római fürdő vízesésnél keresnek felüdülést.

Korábban, 5-6 évvel ezelőtt több gépkocsi-feltörés történt a község külterületén. Azóta a Zirci Rendőrőrs és a Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársainak sikerült ezeket a bűncselekményeket visszaszorítaniuk a rendszeres járőrözéssel és a Biztonságban a Bakonyban elnevezésű bűnmegelőzési programmal. Ezt egészíti ki a szezonnyitó rendezvényen átadott kamera, mely nemcsak a felderítésben, hanem jól látható jelenlétével a bűnmegelőzésben is fontos szerepet játszhat. A napelemmel üzemelő eszközzel lehetővé válik a parkoló állandó megfigyelése, bűncselekmény elkövetése esetén pedig az automatikusan működésbe lépő kamera rögzíti a jogsértő cselekményt.

Az ünnepélyes átadáson részt vett Bierbaum Adrienn, Bakonynána polgármestere, Tóth Gábor rendőr alezredes őrsparancsnok, Gál Csaba rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadója és Orsós Károly rendőr őrnagy, a Veszprémi Rendőrkapitányság megelőzési előadója, akik az eseményen tájékoztatták a sajtó megjelent képviselőit az idei évre tervezett bűnmegelőzési programokról.

< Nyitólap
< Összes hír

Kapcsolódó galéria

5

Ossza meg ismerőseivel!

^