Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
GPS koordináták
É: 47.191054
K: 17.643264
7 0 6491

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

A tanösvény Magyarország egyik legrégibb kísérleti területét mutatja be, melynek létrehozója Roth Gyula nemzetközileg elismert erdészeti kutató és tudós professzor volt. Munkásságának emléket állítva viseli nevét a tanösvény. 

A tanösvény tudományos és ismeretterjesztési céllal készült. Szeretnénk bemutatni a kísérleti területet, az itt folytatott kutató munkát és a jövő kutatási feladatait a szakembereknek. E mellett az érdeklődő, erdőszerető emberek számára általános ismereteket is nyújtunk a térségre jellemző közép-dunántúli bükkösökről, az erdő életközösségének működéséről és a környező erdők élővilágáról.

A tanösvény ismertető táblái ennek megfelelően váltakozva foglalkoznak a szakközönséget és az erdőjárókat érdeklő ismeretek bemutatásával. A jobb eligazodás érdekében az ismertető táblákat a fenti tematika szerint eltérő jelöléssel láttuk el. 

Forrás: Bakonyerdő

Közeli Szállások <20 km (0)

Szentkereszty Vendégház

Veszprém megye
~8.5 km-re a látványosságtól
10 0 7034

Milano Vendégház

Veszprém megye
~9.2 km-re a látványosságtól
28 0 3550

Bakonybél Vendégház

~9.2 km-re a látványosságtól
16 0 14893

Mókus - Lak

~9.2 km-re a látványosságtól
6 0 16346

Bakonybéli Patakpart Vendégház

~9.2 km-re a látványosságtól
10 0 14423

Bakonyi Kemencésház

~9.2 km-re a látványosságtól
21 1 18345

Bakonyi Csillag Vendégház

~9.2 km-re a látványosságtól
17 1 15935

Fenyves Vendégház

~9.2 km-re a látványosságtól
35 0 12686

Muskátli Magánszállás

~9.2 km-re a látványosságtól
12 0 13658

Apartman Bernát

~9.2 km-re a látványosságtól
23 0 13977

Park Vendégház

~9.2 km-re a látványosságtól
37 1 16506

Bakonyi Hóvirág

~9.2 km-re a látványosságtól
21 0 18504

Bakony Hotel ***

~9.2 km-re a látványosságtól
7 0 15581

Füsti Apartman

~9.3 km-re a látványosságtól
4 0 9263

Vándordiák Vendégház

~9.3 km-re a látványosságtól
13 0 12101

Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem

~9.3 km-re a látványosságtól
11 0 26580

Bakonybél Apartmanház

~9.3 km-re a látványosságtól
15 0 13408

Haik Vendégház

~9.3 km-re a látványosságtól
10 0 11137

Andor Ház

~9.3 km-re a látványosságtól
8 0 13889

Gerence Fogadó

~9.3 km-re a látványosságtól
17 0 20248

Borostyán Vendégház

Veszprém megye
~9.4 km-re a látványosságtól
10 0 2719

Liliom Vendégház

~9.4 km-re a látványosságtól
67 0 11296

Borostyánkút Wellness Home Bakonybél

Veszprém megye
~9.4 km-re a látványosságtól
59 0 1621

Bakonyi Kiscsillag Vendégház

~9.4 km-re a látványosságtól
20 0 13831

Bagoli ház

Veszprém megye
~9.4 km-re a látványosságtól
7 0 5202

Levendula Vendégház

Veszprém megye
~9.4 km-re a látványosságtól
12 0 3558

Pékház Apartman

~9.4 km-re a látványosságtól
16 0 11270

Bakonyvári Vendégház

~9.5 km-re a látványosságtól
10 0 15812

Artemis Vendégház (Kiss-ház)

~9.5 km-re a látványosságtól
8 0 16596

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Orvosi Rendelő

~1.8 km-re a látványosságtól
1 0 2661

Orvosi Rendelő

~5.4 km-re a látványosságtól
1 0 6430

Gyógyszertár

~7.5 km-re a látványosságtól
1 0 2130

Orvosi Rendelő

~7.5 km-re a látványosságtól
1 0 2557

ParkCafe

Veszprém megye
~9.2 km-re a látványosságtól
4 0 1883

Önkormányzati Főzőkonyha

~9.2 km-re a látványosságtól
8 0 13940

Wi-Fi pont

~9.2 km-re a látványosságtól
1 0 2127

ATM

~9.3 km-re a látványosságtól
1 0 9418

Bakonybél Orvosi Rendelő

~9.3 km-re a látványosságtól
1 0 20242

Kerékpárkölcsönzés

~9.3 km-re a látványosságtól
1 0 9798

Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme

~9.3 km-re a látványosságtól
12 0 9288

Monostori Ajándékbolt és Kávézó

~9.3 km-re a látványosságtól
12 0 15134

Monostori Könyvkötészet

~9.3 km-re a látványosságtól
8 0 10231

Füsti Söröző

~9.3 km-re a látványosságtól
4 0 3591

Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt

Veszprém megye
~9.4 km-re a látványosságtól
15 0 1455

Postapartner

~9.4 km-re a látványosságtól
0 0 10863

Mini COOP ABC

~9.4 km-re a látványosságtól
3 0 11065

Mini ABC

Veszprém megye
~9.4 km-re a látványosságtól
1 0 1154

PeggyMarket Vegyesbolt

~9.5 km-re a látványosságtól
6 0 12823

Idegenvezetés

Veszprém megye
~9.5 km-re a látványosságtól
2 0 3931

Dorbi a Csi-Hu

~9.5 km-re a látványosságtól
3 0 16296

Kuti autó és gumiszerviz

~9.5 km-re a látványosságtól
1 0 5563

COOP Üzletház

~9.6 km-re a látványosságtól
4 0 10973

Bakonybél Dohánybolt

~9.6 km-re a látványosságtól
7 0 10331

Zöldség-Gyümölcs

~9.6 km-re a látványosságtól
5 0 10689

Pikoló Vendéglő

~9.7 km-re a látványosságtól
10 0 16496

Scheuer Lászlóné - fodrász

~9.8 km-re a látványosságtól
1 0 10044

Túravezetés

Veszprém megye
~9.9 km-re a látványosságtól
0 0 4248

Bakony Decor

Veszprém megye
~10 km-re a látványosságtól
0 0 2706

Selyemmalac Kerámiák

Veszprém megye
~10 km-re a látványosságtól
12 0 2985

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Autós erdei pihenő

260 m-re a látványosságtól
7 0 6676

Pisztrángos-tó

Veszprém megye
~1.5 km-re a látványosságtól
4 0 38205

Sarlós Boldogasszony templom

~1.6 km-re a látványosságtól
0 0 1522

Csúrgó-kút

~3.3 km-re a látványosságtól
2 0 10029

Hölgykő vára

~4.4 km-re a látványosságtól
8 0 6638

Szentháromság templom

~4.4 km-re a látványosságtól
3 0 2441

Falumúzeum

~4.8 km-re a látványosságtól
30 0 5121

Iharkút, kitelepített falu és emlékpark

Veszprém megye
~5 km-re a látványosságtól
6 0 18441

Hajszabarnai Pénz-lik

Veszprém megye
~5.1 km-re a látványosságtól
5 0 10254

Kerámika Városlőd kft.

Veszprém megye
~5.2 km-re a látványosságtól
1 0 4789

Református Imaház és harangtorony

~5.2 km-re a látványosságtól
3 0 2403

Tiszta-víz-forrás

Veszprém megye
~5.2 km-re a látványosságtól
6 0 24110

Pápavár

Veszprém megye
~5.8 km-re a látványosságtól
4 0 11647

Ödön-forrás

~6.5 km-re a látványosságtól
9 0 11853

Tevelvár

Veszprém megye
~6.7 km-re a látványosságtól
8 0 11534

Középső-Hajag: Kommunikációs állomás

~7.3 km-re a látványosságtól
7 0 9121

Szentkút

~7.4 km-re a látványosságtól
7 0 10950

Kálvária domb és Kápolna

~7.5 km-re a látványosságtól
19 1 7334

Mészégető

~8.2 km-re a látványosságtól
6 1 17461

Szarvaskő vára

~8.4 km-re a látványosságtól
8 0 5942

Fájdalmas Szűz templom

~8.6 km-re a látványosságtól
0 0 1695

Witt-kilátó

Veszprém megye
~8.8 km-re a látványosságtól
7 0 28739

Csurgó-forrás

~8.9 km-re a látványosságtól
2 0 10928

Törkő-lik

~8.9 km-re a látványosságtól
2 0 8860

Szent-kút (Borostyán-kút)

~8.9 km-re a látványosságtól
83 3 64420

Nepomuki Szent János szobra

~9.2 km-re a látványosságtól
3 0 12208

"Szentkép" - Mária kegyhely a Bende-erdőben

~9.2 km-re a látványosságtól
1 0 2653

Harangjáték

Veszprém megye
~9.3 km-re a látványosságtól
7 1 7372

Szent Mauríciusz Monostor

~9.3 km-re a látványosságtól
6 0 40141

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Focipálya

~9 km-re a látványosságtól
4 0 5967

Nagyteveli-tó

~10.7 km-re a látványosságtól
10 0 273

Sportpark

~17.8 km-re a látványosságtól
5 0 1919

Szentlászlói Kalandpark

~23.2 km-re a látványosságtól
18 0 18027
^