É: 47.303912
K: 17.5883049
Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
A település a Bakonyalján fekszik, Pápától 13 km-re.
A település neve (Bödöge) a szláv Budigaj személynévből származik. Feltételezések szerint a honfoglalók szláv népeket találtak a környéken, akik később beolvadtak a magyarságba.
Első írásos említése 1243-ból, első okleveles említése 1373-ból származik, Bödöge néven. A 14. században két részre szakadt, Egyházasbedeghére és Homokbödögére. A település lakói 1543-ban elmenekültek a törökök elől ekkor 1610-ig elnéptelenedett. Ezután többször cserélt gazdát. A falu lakóiból 1848-ban 82-en jelentkeztek a nemzetőrségbe, majd később 19 újoncot soroztak be a honvédseregbe. A 19. század végén HomokBödöge néven kisközség volt Veszprém vármegye pápai járásában, 1209 magyar lakossal. A település lakói közül az első világháborúban 44-en, a második világháborúban 28-an estek el. 1956-ban sokan elmenekültek külföldre.
Szeghalmy Gyula így ír a településről az 1937-ben kiadott Dunántúli vármegyék című könyvében: "Nagyközség a pápai járásban. A határ egyik része dombos, másik része sík. A régi község valószínűleg Pusztabödöge nevű dűllőben feküdt. A török időben elpusztul. Uj lakósai a szomszéd községből származtak, németajkuak, de lassan elmagyarosodtak. Homokbödöge nevét valószínűleg homokos talajáról kapta. 1828-ban 1169, 1836-ban 1310, 1851-ben 1250 lakósa volt. Ma a lélekszám 1154, a házak száma 268. Lakói 3 német kivételével mind magyarok, kik közül 444 a r. kath., 2 a g. kath., 231 a ref., 462 az ág. ev., 15 az izr. egyházak hívei. Területe 2690 k. hold. Az összes gazdaságok száma 495, melyek közül a két legnagyobb 50-100 holdas birtok. Foglalkozás szerint 986 lakósa őstermelő, 83 iparos. A többi foglalkozási ág igen kevés számmal van képviselve.
forrás: homokbodoge.hu
Közeli Szállások <15 km (0)
Huszárokelőpusztai Vadászház és Üdülőház
8 0 20349
Odvaskő Panzió
7 0 12314
Bakonyújvár Vendégház
7 0 16258
Bakony Hotel ***
7 0 15400
Adrienn Örökzöld Vendégháza
42 1 21370
Gerence Fogadó
17 0 19950
Artemis Vendégház (Kiss-ház)
8 0 16397
Bagoli ház
7 0 5080
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11 0 26289
Levendula Vendégház
12 0 3417
Bakonyvári Vendégház
10 0 15579
Bakonyi Hóvirág
21 0 18308
Park Vendégház
37 1 16328
Fenyves Vendégház
35 0 12537
Apartman Bernát
23 0 13778
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 14273
Bakonyi Csillag Vendégház
17 1 15784
Bakonyi Kemencésház
21 1 18141
Bakonybél Vendégház
16 0 14718
Közeli Látványosságok <15 km (0)
Református Templom
1 0 1506
Komár László emlékhely
2 0 333
Szár-hegyi kilátó
6 0 23706
Szent Mihály templom
0 0 1188
Evangélikus Egyház
0 0 1292
Hadifogolytábor emlékei
1 0 2328
Bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)
6 0 95930
"Szentkép" - Mária kegyhely a Bende-erdőben
1 0 2617
Szent Borbála templom
4 0 4834
Koppány Kápolnája
4 0 4185
Tevelvár
8 0 11391
Tájház
5 0 2052
Iharkút, kitelepített falu és emlékpark
6 0 18112
Református Imaház és harangtorony
3 0 2385
Szarvaskő vára
8 0 5921
Fájdalmas Szűz templom
0 0 1686
Witt-kilátó
7 0 28447
Autós-turista pihenők
36 0 11501
Falumúzeum
30 0 5097
Eszterházy Mauzóleum
7 0 5086
Kisvasút emlékhely
4 0 12927
Zsörk és Kápolnája
9 0 19708
Szentháromság templom
3 0 2429
Kékfestő Múzeum
6 0 4002
Boroszlán Tanösvény
0 0 11476
Gerence-völgyi autóspihenő
7 0 15953
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 14150
Odvaskő-barlang
25 1 37864
Pápavár
4 0 11495
Hajszabarnai Pénz-lik
5 0 10102
Közeli Rendezvények <20 km (0)
FRISSÍTVE! Medvehagymás Nap
2024. 04. 13.
46 1 1284
"Tavasz Hírnökei" Tőzike és hóvirág látogató túra
2024. 03. 09.
1 0 919
Frissítve! IX. BAKONYBÉLI HAGYOMÁNYŐRZŐ FALUSI DISZNÓVÁGÁS
2024. 01. 27.
219 1 2669
Farsangi mulatság Fenyőfőn
2024. 01. 20.
0 0 64
ELMARAD Mindenki karácsonya ünnepség Bakonybél
2023. 12. 16.
0 0 1890
Bakonyi túra
2023. 11. 15.
0 0 1310
Márton Nap Fenyőfőn
2023. 11. 11.
1 0 1853
Gerence-parti Pityóka Party
2023. 10. 07.
26 0 1385
Bakonyi barangolás teljesítménytúra
2023. 10. 07.
0 0 1217
Gellért Ünnep Bakonybélben
2023. 09. 22.
0 0 1268
Frissítve! IX. Énekmondók Emlékezete Bakonybél
2023. 08. 12.
43 1 2839
Frissítve! Bakonybél Falunap 2023
2023. 08. 05.
88 1 2708
Fenyőfői Falunap 2023
2023. 07. 22.
0 0 3078
Bakonybél négy közeli magaslatról túra
2023. 07. 22.
0 0 1073
Faünnep Bakonybél
2023. 07. 08.
1 0 1747
Kiállítás nemezelő és hímző szakkörök munkáiból
2023. 06. 07.
1 0 946
Pünkösd Bakonybélben
2023. 05. 26.
0 0 1166
Hősök napja
2023. 05. 25.
0 0 953
Ukrán-Magyar Klasszikus és Népzenei találkozó III.
2023. 05. 19.
1 0 1148
ELMARAD!!! XIV. Medvehagymás Napok Bakonybélben
2023. 04. 15.
1 0 1585
Tiszta-víz forrás túra
2023. 03. 22.
0 0 1579
Hat forrás útja túra
2023. 03. 19.
0 0 1390
Monostorkosságok
2023. 03. 18.
0 0 1661
Hóvirág- és Tőzike Túra Bakonybél
2023. 03. 11.
1 0 1940
FRISSÍTVE! VIII. Bakonybéli Hagyományőrző Falusi Disznóvágás
2023. 02. 11.
154 1 5040
Hat forrás útja füzet bemutató túrája
2023. 01. 22.
0 0 650
Meghívó a Mindenki Karácsonya ünnepségre
2022. 12. 17.
1 0 1658
Kövi Szabolcs adventi koncertje Bakonybélben
2022. 12. 10.
1 0 1622
Adventi koncertsorozat 2022 Bakonybél Szent Mauríciusz Monostor
2022. 12. 03.
3 0 1703
Márton Nap Fenyőfőn
2022. 11. 05.
1 0 1268
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Nagyteveli-tó
10 0 209
Helyi Szolgáltatások (0)
Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Homokbödöge hírei (0)
Nincsenek kapcsolódó híreink... :(