É: 47.320478
K: 18.090376
Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
Bakonycsernye a Közép-dunántúli középhegység ÉK peremén a Gaja-patak völgyében található, mintegy 5 km hosszú, 3300 főt számláló település.
Etimologizáló történészeink, nyelvészeink a község nevét "Cerny"-fekete jelentésű szláv szóból származtatják.
A Bakony előnevet az 1913. évi országos rendezéskor kapta, addig "Csernye" néven szerepelt. Veszprém vármegyéhez tartozott 1956. április 1-ig, amikor Fejér vármegyéhez, a móri járáshoz csatolták.
Az itt fellelt és feltárt tárgyak, eszközök arra utalnak, hogy a tájat már az újkőkori, késő neolitikus, illetve a késő vaskori kelta, majd római időszakban is lakták már az emberek.
A középkorból már húsznál több település nevét ismerjük- Gyón, Bihar, Pacmán, Sikártor, Tényő, Erdőinota, Dolosd -, a későbbi Csernye közigazgatási területén helyezkedtek el, és valamennyien Bátorkő várához tartoztak.
A középkori Csernye említése 1341-ben történik először, ahol az Újlakiak jobbágyain kívül néhány kisnemesi család is élt már, míg a korábban felsorolt települések közül Dolosdot egy 1082. évi okmány említi először.
Forrás: bakonycsernye.hu
Közeli Szállások <15 km (0)
Tibor vendégház
5 0 3260
Lovas Major Vendégház
4 0 9020
Vadvirág Vendégház
25 2 29329
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9838
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Jásd Vendégház
16 0 15452
Kuckó Vendégház
10 0 10325
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Szabó Vendégház
4 0 9902
Rózsadomb Vendégház
14 0 8256
Bársonyberek Vendégház
32 0 7744
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 18649
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Közeli Látványosságok <15 km (0)
Csikling vár
4 0 18956
Hegyi Imre Emlékpark
5 0 14672
Szűz Mária Világkirálynője Templom
5 1 21919
Jásdi Pincék
9 1 20691
Feszületek és szakrális emlékhelyek útja
4 1 10150
Széchenyi Zsigmond Kilátó
7 0 24460
Siska-forrás
2 0 18262
A Holitscher-kastély és kastélypark
3 0 10146
Harangjáték
2 0 2132
Burok-völgy
6 0 19710
Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)
4 0 19040
Háromkürtõ-zsomboly
2 0 4042
Kovácsműhely
10 1 9305
Tési szélmalmok
8 2 19685
Szent István Király Római Katolikus Plébánia
10 0 3419
Tési Evangélikus Egyházközösség
9 0 3337
Vackor-forrás
6 0 16529
Római Fürdő
17 1 60200
Vadalmás-forrás
4 0 11646
Sobri Jóska Barlang
7 0 13111
Zsidó-hegyi feltárás
6 0 16533
Harangláb
1 0 3969
Szent Anna Római katolikus templom
6 0 9994
Gaja-völgyi Vaskereszt
4 0 3627
Kálvária
8 0 4927
Puszta-Palota / Bátorkő vára
9 0 17395
Közeli Rendezvények <20 km (0)
Tavaszi gála
2024. 05. 11.
1 0 168
Bodza Napok Jásd
2024. 05. 11.
1 0 360
Muzsai Viktória alkotó kiállítás megnyitója
2024. 04. 26.
1 0 1491
Tés-Bátorkő vára túra
2024. 04. 20.
0 0 358
Keresd a nyuszit családi nap
2024. 03. 29.
1 0 431
FRISSÍTVE! MosolyTOR / Disznóvágás
2024. 03. 09.
226 1 984
Előadás Erzsébet Királynéról
2024. 02. 23.
1 0 861
Online csalások előadás
2024. 02. 16.
1 0 726
Farsangi Móka És Téltemetés
2024. 02. 03.
1 0 591
Magyar Kultúra Napja
2024. 01. 22.
0 0 622
Pajta Program: JÁSDIMENTUM
2023. 11. 25.
0 0 2636
Márton napi vigasságok 2023 Öskü
2023. 11. 11.
1 0 870
Hajmáskéri Vigalom
2023. 11. 11.
2 0 837
Radnóti Miklós Est
2023. 11. 03.
1 0 705
Csokit vagy Csalunk borzongástúra
2023. 10. 29.
1 0 737
Szüreti felvonulás és bál
2023. 10. 22.
1 0 1043
IX. Tés - Római-fürdő - ősz túra
2023. 10. 21.
0 0 547
A Bakony Szakralitása
2023. 10. 08.
1 0 2744
Szőlő és bor ünnep
2023. 10. 07.
0 0 619
Babakiállítás
2023. 09. 22.
0 0 681
Szüreti Felvonulás és Bál
2023. 09. 16.
0 0 3061
Egyházzenei & Kórus Találkozó
2023. 09. 08.
2 0 2045
FRISSÍTVE! XX. Bakonyi Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivál 2023
2023. 09. 02.
221 1 2206
Színekbe öltözik a Kerektemplom Öskün
2023. 08. 19.
0 0 1153
Frissítve! Szent István-napi ünnepi rendezvény Öskü
2023. 08. 19.
374 2 2440
Frissítve! Hajmáskéri Hajmanap 2023
2023. 08. 12.
130 1 2086
Nyári színházi esték
2023. 08. 03.
1 0 1712
Nyári Színházi esték Jásdon
2023. 07. 28.
1 0 2812
Sportnap 2023 Öskü
2023. 07. 01.
1 0 963
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szápári horgásztó
1 0 8515
Jásd focipálya
0 0 3071
Szabadtéri edzőpark
1 0 2918
Fehérvárcsurgói-víztározó
1 0 4533
Helyi Szolgáltatások (0)
Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Bakonycsernye hírei (0)
Nincsenek kapcsolódó híreink... :(