Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Termény és kézműves bemutató megnyitásával kezdődött a szüreti rendezvénysorozat a sólyi kultúrház kézműves termében szombat kora délután. Megnyitójában Kaptur József polgármester elmondta, hogy a helyi Nyugdíjas Érdekvédelmi Szervezet kezdeményezésére indult el a gondolat, hogy aki úgy érzi, annak lehetőséget biztosítanak, hogy bemutathassa a kertjében termelt zöldségeket és gyümölcsöket, az azokból készült finomságokat. Volt itt minden, amit csak az ember elképzelhet magának. Különböző befőttek, gyümölcs és zöldséges tálak, must, különböző ízletes falatkák és finom pálinkák.
A kiállított dolgokból kóstoló asztalt is felállítottak, ahol a jelenlévők legnagyobb örömére meglehetett kóstolni a termékeket. Nagyon jól elfértek egymás mellett a termények és a kézműves kiállítás különböző nagyon igényesen elkészített dolgai. Itt is nagyon széles volt a skála. Voltak csipkék, horgolt terítők, fonott kosarak, kézzel festett tányérok és újdonságként bemutatkoztak a papírból fonott kosarak és más tárgyak egyaránt. Abban a szervezők megegyeztek, hogy hagyományt teremtenek a kezdeményezésből és jövőre már önálló rendezvényként fog szerepelni a programsorozatban.
Közben feldíszítették a szállító járműveket és lassan elindult a menet a Sólyi Szőlőhegyre, a Cifra Ház előtti térre a szüreti felvonulás megnyitójának helyszínére, a lovasok legnagyobb örömére. Végre megereszthették a lovaikat, kedvükre vágtázhattak a menet két oldalán. A Szőlőhegy hírnevéhez méltóan fogadták a felvonulókat. Az asztalok roskadásig voltak terítve. A polgármester megnyitóját követően Rehus Balázs kért szót a Szőlőhegy nevében. Beszédjében kiemelte azt a pozitív irányt, ami három éve elindult a falu és a Szőlőhegy között. Ezt követően a Sólyi Dalkör, majd a Litéri Zöldág Táncegyüttes kápráztatta el műsorával a jelenlévőket. Lassan eljött az indulás ideje, hiszen a menet hangos zene kíséretében visszatért Sólyba és három megálló beiktatásával körbejárták az egész falut. Többen kijöttek a házaikból és pogácsával valamint borral kínáltak a felvonulókat. A kultúrház előtti térre visszaérve paprikás krumpli és birkapörkölt várta az időközben megfáradt kicsiket és nagyokat egyaránt. A kínáló kocsiról is szépen fogyott minden, nagy keletje volt a lilahagymás zsíros kenyérnek jól csúszott rá a szőlőhegyi bor. A vacsorát követően a zene kapta a főszerepet és elkezdődött a szüreti bál, ami másnap hajnali ¾ 4-ig tartott.
szerző: Kaptur József
Ilyen volt a plakát!
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Református Templom
4 0 17114
Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19 1 8165
Katolikus Iskolakápolna
19 0 13085
Római kori hidak
16 0 17022
Ciszterci Papírmalom rom
16 0 20610
Emlékhely - Szőlőhegy
1 0 6869
Katonai Temető
11 0 7130
Szentháromság Templom
3 0 2927
Református templom
6 0 4324
Csárda-híd (Római kori híd)
7 0 7213
Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12 0 35756
Tasner Antal Emlékére
2 0 11026
Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30 0 13597
Szentháromság szobor
3 0 10658
Evangélikus templom
16 0 14467
Szent Anna szobor
2 0 10088
Szovjet hősi emlékmű
4 0 6195
Római Halomsírok
1 0 3208
Aranyos kút
7 0 9496
Aranyos kút II.
2 0 7916
A Kikeri-tói gát és hídja
9 0 14793
Régi homokbánya, fosszíliák
4 0 10350
Római katolikus plébánia, Szent István király templom
5 0 1227
Szentkirályszabadjai Református Templom és gyülekezet
7 0 1207
Köves- kút
4 0 6325
Közeli Szállások <20 km (0)
Csengőház
13 0 2563
Éva Vendégház
16 1 15942
Róka Porta Vendégház
17 0 1727
Vörös Macska Vendégház
9 0 1343
Hóvirág Vendégház
23 2 9901
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 18649
Bársonyberek Vendégház
32 0 7741
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Rózsadomb Vendégház
14 0 8253
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Lovas Major Vendégház
4 0 9017
Kuckó Vendégház
10 0 10322
Szabó Vendégház
4 0 9899
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9835
Vadvirág Vendégház
25 2 29324
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Jásd Vendégház
16 0 15451
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Nyílvános telefonfülke
1 0 14087
Koppány Söröző
4 0 6140
Honi Mini Élelmiszer
1 0 4822
Orvosi rendelő
0 0 5134
Futballpálya
1 0 5136
Vasútállomás
2 0 6828
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 5721
Mester Áruház
0 0 2735
Nyárikonyhám
17 0 1777
Fogorvosi rendelő
2 0 5703
Vasútállomás
0 0 1459
Orvosi rendelő
1 0 8830
Margaréta ABC
1 0 3513
Dohánybolt
0 0 3114
Finish Cars autókozmetika
8 0 1386
Ice Factor Kft
3 0 2128
Hangulat Cukrászda
2 0 4736
Sle-Pa Kft
2 0 3484
Ada-Bau Kft.
1 0 3161
Kézműves Pizza
9 0 5956
Hulka István, villanyszerelő
0 0 3712
Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66 0 9060
Házi tej, sajtok
3 0 3520
Coop Mini - Hornyák Abc
0 0 8147
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7 0 801
Jásd focipálya
0 0 3070
Mayer-tó
1 0 7189