Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Egyre többször kell odafigyelni az időjárás előrejelzésre a szabadtéri rendezvények tervezésekor. A dátum a hagyományoknak megfelelően Július első hétvégéje volt, két napos szabadtéri rendezvénysorozat a III. Sólyi Falunap alkalmából. Egész éjszaka esett az eső, de szerencsére reggel 7 körül elcsendesedett és később már a Nap is kisütött. A sportpályán gyülekeztek a csapatok a Sólyi Tízpróba megnyitójára, amiből egy próbának számított a főzőverseny, ahol az önkormányzat csapatonként két csülköt biztosított. Amíg folytak a főzés előkészületei, addig Tömös és Lara a két tízpróba szervező az utolsó ellenőrzéseket hajtották végre a különböző állomásokon. A minimum 6 fős vegyes csapatoknak a következő versenyszámokkal kellett megbirkózniuk. 1. Főzőverseny, 2. Labirintusfutás, 3. labda ügyességi játék, 4. Hintótolás, 5. Női sodrófahajítás, 6. Célba dobás, 7. Talicskázás, 8. Rönk hajítás, 9. Gránát dobás, 10. Lézerfegyver lövészet. Pontban 10-kor egy rövid labirintus bemutatóval kezdődött el a tízpróba, ahol a két labirintus építő, Kaptur József polgármester és Kaptur Ádám tartottak egy bemutató futást. Természetesen lehetetlen volt a 8 pontot megjegyezni, bármennyire is próbálták néhányan. Két különböző helyről egy időben indultak a csapatonként egy fő versenyzők és ugyanazokat a pontokat kellett megfogni, csak más sorrendben.
A többi versenyszám már lényegesen könnyebb volt, de azért mindenhol születtek meglepő eredmények. A tízpróba időben befejeződött és a 13 csülök alapú étel elbírálása nagy kihívás elé állította a zsűri tagjait. Sietni kellett, mert 14.00-kor kezdődött Kaptur József polgármester megnyitója a kultúrház előtti téren felépített nagy színpadon. Ezt követte Kész Zoltán országgyűlési képviselő köszöntője, majd Tilinger Ferenc volt polgármester emlékezett vissza az elmúlt 20 év eseményeire.
Ezután sorban jöttek a programok kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak és idősebbeknek. Mindenki megtalálta a tetszésének megfelelő előadókat. Amint besötétedett a tűzzsonglőrök kapták meg a főszerepet. Látványos előadásuk mindenkit lenyűgözött.
Megkezdődött az utcabál, addigra már fergeteges volt a hangulat, csak sajnos hajnal fél 3 körül az időjárás közbeszólt és idő előtt be kellett fejezni a rendezvényt.
Másnap 10-kor 5 csapat jelentkezett a focitornára (a többiek megijedtek a hajnali esőtől) és a sorsolást követően elkezdődtek a meccsek. A tavalyi évben meghirdetett vándorserleget immáron második alkalommal vitte el Peremarton csapata. Reméljük, hogy jövőre sikerül megszorongatni őket és legyőzőre találnak, vagy véglegesen elviszik a serleget.
Összességében kiválóan sikerült a III. Sólyi Falunap. A résztvevők példát mutattak a közösségi élet íratlan szabályaiból és nem utolsó sorban a szabadidő hasznos és kulturált eltöltésének a lehetőségéről.
Nagyon sok kép és videó készült. Külön köszönet érte Erdős Alexandrának, Kovács Andreának, Sárfi Lajosnak, Gulyás Larának és Kovács Istvánnak. A rendezvényről készült videó a későbbiekben tekinthető meg.
Kaptur József
polgármester
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Református Templom
4 0 17115
Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19 1 8167
Katolikus Iskolakápolna
19 0 13086
Római kori hidak
16 0 17024
Ciszterci Papírmalom rom
16 0 20611
Emlékhely - Szőlőhegy
1 0 6870
Katonai Temető
11 0 7133
Szentháromság Templom
3 0 2928
Református templom
6 0 4326
Csárda-híd (Római kori híd)
7 0 7215
Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12 0 35760
Tasner Antal Emlékére
2 0 11027
Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30 0 13600
Szentháromság szobor
3 0 10661
Evangélikus templom
16 0 14470
Szent Anna szobor
2 0 10089
Szovjet hősi emlékmű
4 0 6198
Római Halomsírok
1 0 3208
Aranyos kút
7 0 9496
Aranyos kút II.
2 0 7916
A Kikeri-tói gát és hídja
9 0 14794
Régi homokbánya, fosszíliák
4 0 10351
Római katolikus plébánia, Szent István király templom
5 0 1227
Szentkirályszabadjai Református Templom és gyülekezet
7 0 1208
Köves- kút
4 0 6326
Közeli Szállások <20 km (0)
Csengőház
13 0 2564
Éva Vendégház
16 1 15942
Róka Porta Vendégház
17 0 1727
Vörös Macska Vendégház
9 0 1343
Hóvirág Vendégház
23 2 9901
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 18649
Bársonyberek Vendégház
32 0 7743
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Rózsadomb Vendégház
14 0 8255
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Lovas Major Vendégház
4 0 9018
Kuckó Vendégház
10 0 10323
Szabó Vendégház
4 0 9900
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9837
Vadvirág Vendégház
25 2 29327
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Jásd Vendégház
16 0 15452
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Nyílvános telefonfülke
1 0 14089
Koppány Söröző
4 0 6141
Honi Mini Élelmiszer
1 0 4823
Orvosi rendelő
0 0 5134
Futballpálya
1 0 5137
Vasútállomás
2 0 6828
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 5722
Mester Áruház
0 0 2736
Nyárikonyhám
17 0 1778
Fogorvosi rendelő
2 0 5710
Vasútállomás
0 0 1459
Orvosi rendelő
1 0 8831
Margaréta ABC
1 0 3515
Dohánybolt
0 0 3115
Finish Cars autókozmetika
8 0 1388
Ice Factor Kft
3 0 2129
Hangulat Cukrászda
2 0 4738
Sle-Pa Kft
2 0 3485
Ada-Bau Kft.
1 0 3163
Kézműves Pizza
9 0 5959
Hulka István, villanyszerelő
0 0 3713
Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66 0 9060
Házi tej, sajtok
3 0 3521
Coop Mini - Hornyák Abc
0 0 8149
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7 0 801
Jásd focipálya
0 0 3070
Mayer-tó
1 0 7189