Porva
Nótaest
Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Csendül a nóta!
Nagy szeretettel várjuk a 2016. november 18- án 16:00 órai kezdettel a könyvtárban tartandó
Nótaestre
A mulatságon a jó hangulatról Rugli Béla harmonikás gondoskodik, aki az idősek napján is remek hangulatot teremtett.
Porva Községi Önkormányzat
Beszámoló
Csendül a nóta…
Pénteken nótaestre invitálta a porvai önkormányzat az embereket a közösségi házba. A meghívást sokan elfogadták, még a szomszéd községből is érkeztek vendégek, így zsúfolásig megtelt a terem nótákat kedvelő emberekkel. Rugli Béla harmónikával kísérte a nosztalgiát idéző dallamokat nótaesten. A Szanyból érkező muzsikus nem először találkozott lelkes közönségével. Az esemény megszervezésének apropóját az adta, hogy az október elején Szépalmán megtartott időseket köszöntő ünnepünkön szenzációs hangulat kerekedett. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget kínáljuk és örömet szerezzünk a közösségünk azon tagjainak akik kedvelik a magyar nótákat mondta el Veinperlné Kovács Andrea polgármester a köszöntőjében. Meggyőződésem, hogy a szívből jövő nótázás összekovácsolja az embereket és erősíti a közösségeket és olyan baráti légkört teremt, amely derűt hoz mindannyiunk számára folytatta a polgármesterasszony. Az este folyamán hihetetlen mennyiségű régi nótát, csárdást énekeltek el a rendezvény résztvevői, ennek ellenére nem énekeltek el kétszer, ez is azt mutatja, hogy a magyar folklór zenei tára gazdag és bőséges.
Jó érzés volt részese lenni ahogy a dalosajkú, nótáskedvű résztvevők ezen a nótaesten keresztül is ápolják a magyar kultúrát, őrzik őseink hagyományát.
Fotók, videó: Porvai Önkormányzat
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Pálos szerzetes
5 0 1361
Szentlélek Templom
11 2 10817
Szabadidőpark és Kálvária domb
3 1 7499
Gyurgyalag fészkelőhely
7 0 8681
Római katolikus templom
4 0 6074
Cuha-völgyi pihenőpark és erdei tanösvény
7 0 43874
Gyurgyalag fészkelőhely
1 0 6470
Noszlopy-kunyhó romja
4 0 12442
Borzavári Szentkút
3 0 596
Kék-hegyi földvár sáncai
10 0 25925
Károlyházi víznyelő (zsomboly)
3 0 13813
Pápalátó-kő
10 0 34825
Kőris-hegyi Ördög-lik
6 0 30779
Vajda Péter Kilátó - Kőrishegy
14 0 45898
Likas-kő
7 0 53206
Cuha-völgyi vasúti viadukt
6 0 31083
Cuha-völgyi vasútépítési emlékmű
5 0 21340
Százhalom halomsírok
8 0 28965
Betyár-pamlag kőfülke
3 0 21226
Kőpince-barlang
14 0 31000
Öreg Tölgy
13 0 15251
Pintér-hegyi Parkerdő
8 0 10134
Kőpince-forrás turisztikai pihenő
12 1 760
Kőpince-forrás
5 0 25602
Bűnbánó Magdolna Római Katolikus Templom
6 0 19536
Pintér-hegyi Tanösvény
8 0 6353
Zörög-tető
9 0 30388
Szűz Mária-kegyhely
1 0 8893
Ősfenyves
6 0 26122
Közeli Szállások <20 km (0)
Tejfeles vendégház
40 0 2008
Hóvirág Panzió
5 0 11462
Szépalma Hotel és Ménesbirtok
14 0 18604
Sasfészek Vendégház
28 0 10574
Rókavár Fogadó
28 0 10747
Likas-kő vendégház
10 1 20346
Rotes Haus
9 0 468
Hubertus Fogadó
8 0 482
Boróka Vendégház és Vadásztanya
4 0 10248
Bakony Pihenő Turistaház
20 1 21517
Öregbakony Turistaház
21 2 22982
Szikla vendégház
8 0 16848
Cuha-völgye vendégház
12 1 23922
Marika vendégház
6 0 16523
Kőpince Fogadó és Vendégház
13 0 15010
HosszúHáz turistaszálló
13 1 25100
Naprózsa Vendégház
36 0 15607
Hódos-éri Vadászház
13 0 14357
Derű Vendégház
24 0 8237
Ősfenyves vendégház
7 0 13433
Tündér Farm
43 0 11781
Erdő Szíve Vendégház, Károlyháza
17 1 20237
Kőmosó Vendégház
34 0 596
Cservák-Ház
11 1 11766
Jóbarát Vendégház
53 0 460
Ferrata vendégház
24 0 1246
D9 cottage
15 0 787
Dévényi Vendégház
15 1 8521
Aranyos Porta
26 0 645
Aranyos-patak vendégház
19 1 7466
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Penics Vegyesbolt
8 0 7707
Penics Büfé
5 0 7888
Orvosi Rendelő
1 0 9071
Buszmegálló
1 0 6404
Veinperl Fa
13 3 13186
Vegyesbolt
0 0 3121
Orvosi Rendelő
1 0 3063
Vegyesbolt
0 0 3519
Porva-Csesznek vasútállomás - Bakonyvasút
7 0 12512
Ottling Gumiszerelés, Gyorsszervíz
2 0 1276
Vinye büfé
13 0 16552
Vinye vasútállomás - Bakonyvasút
7 0 20799
Kőpince Étterem
2 0 9175
Sétarepülés
5 1 4144
Peti Falatozó
14 0 6490
Patkó Vendéglő és Pizzéria
7 0 10495
Complett Autószerviz
16 0 7377
Autóalkatrész
6 0 5525
Wash & Chill Önkiszolgáló Mosoda
12 0 818
Zirci Termelői Piac
0 0 2086
Zirc vasútállomás - Bakonyvasút
4 0 6882
Szent Bertnát Gyógyszertár
0 0 4713
Járási Hivatal és Okmányiroda
0 0 2337
Autómentés, gépszállítás
8 0 325
Sasfészek Kávézó és Falatozó
8 0 1848
Lovagvár Falatozó
10 1 8835
Limonádé Joe Nyitott Udvara
13 0 8942
Útirány.hu /Útirány Webmédia Bt./
1 4 5739
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szentlászlói Kalandpark
18 0 17752
Mayer-tó
1 0 7189
Szarvas tó
1 0 5862
Focipálya
4 0 6637
Pihenőpark
6 0 2646
Sportpark
7 0 2710