Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Hosszas tervezés után 2016. decemberében indult útjára a BakonyRUN akadályfutó verseny sorozat, melynek első futama 2017.04.30-án a Bakony szívében rajtolt, majd 2017.09.30.-án a Bakony egyik legmagasabb pontjára vezetett az út. 2018-ban is folytatódott a Bakony legnagyobb kihívása, 2018 tavaszán a BakonyRUN 3.0-án újra az első akadály volt a természet, valamint 2018 nyarán legyőzhették a bátor versenyzők a Bakonyt a BakonyRUN - Night Edition versenyünkön, mely Magyarország egyetlen éjszakai akadályfutó versenyeként hatalmas sikert aratott.
2018 nyarán bemutatkozott legújabb versenysorozatunk a BakonyRUN - Félmaraton, ahol nem az akadályoké a főszerep, hanem egy klasszikus bakonyi félmaratoni távot teljesíthetnek a versenyzők, de egyedülálló helyszínen és terepen. Öskü ad helyszínt legújabb sorozatunknak és reményeink szerint hagyományt is teremtünk itt.
Elérkezett hát az idő, hogy részese legyel egy újabb kemény kihívásnak, bebizonyíthatod, hogy nem állhat az utadba még a természet sem, egyedülálló Bakonyi helyszínen, brutális tereppel várunk.
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Szentháromság szobor
3 0 10658
Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30 0 13596
Evangélikus templom
16 0 14467
Tasner Antal Emlékére
2 0 11026
Szent Anna szobor
2 0 10088
Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12 0 35756
Szovjet hősi emlékmű
4 0 6195
Aranyos kút II.
2 0 7916
Aranyos kút
7 0 9495
A Kikeri-tói gát és hídja
9 0 14793
Ciszterci Papírmalom rom
16 0 20610
Katonai Temető
11 0 7130
Római kori hidak
16 0 17022
Régi homokbánya, fosszíliák
4 0 10350
Katolikus Iskolakápolna
19 0 13085
Szentháromság Templom
3 0 2927
Református Templom
4 0 17114
Református templom
6 0 4324
Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19 1 8165
Emlékhely - Szőlőhegy
1 0 6869
Csárda-híd (Római kori híd)
7 0 7213
Római Halomsírok
1 0 3208
Gróf Zichy- kastély - Trianon Múzeum
3 0 2909
Római Katolikus Templom
2 0 2247
Zichy kápolna
9 0 4323
Puszta-Palota / Bátorkő vára
9 0 17394
Öreg Futóné
1 0 13065
Közeli Szállások <20 km (0)
Éva Vendégház
16 1 15942
Csengőház
13 0 2563
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 18649
Hóvirág Vendégház
23 2 9901
Róka Porta Vendégház
17 0 1727
Rózsadomb Vendégház
14 0 8253
Lovas Major Vendégház
4 0 9017
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Vörös Macska Vendégház
9 0 1343
Bársonyberek Vendégház
32 0 7741
Kuckó Vendégház
10 0 10322
Szabó Vendégház
4 0 9899
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9835
Vadvirág Vendégház
25 2 29323
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Jásd Vendégház
16 0 15451
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Tibor vendégház
5 0 3259
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Házi tej, sajtok
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 15305
Orvosi rendelő
1 0 30028
Coop Mini - Hornyák Abc
0 0 8147
82.sz Coop Élelmiszerüzlet
4 0 9254
Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66 0 9060
Alsó Presszó
4 0 8579
Frézia Virág és Ajándék
6 0 11936
Öskü - vasútállomás
4 0 5016
Dohánybolt
3 0 9901
Vegyesbolt
5 0 8427
Lila Akác Söröző
5 0 10220
Ösküi Kovácsműhely
13 0 3348
Hulka István, villanyszerelő
0 0 3712
Gépi földmunka
0 0 4074
Szobafestés, mázolás, tapétázás
0 0 3617
Lantos Katalin, kárpitvarrás autó-motor
2 0 4033
Kamion Klinika
5 0 9132
Kézműves Pizza
9 0 5956
Hangulat Cukrászda
2 0 4736
Margaréta ABC
1 0 3513
Dohánybolt
0 0 3114
Sle-Pa Kft
2 0 3484
Ada-Bau Kft.
1 0 3161
Ice Factor Kft
3 0 2128
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 5721
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7 0 801
Jásd focipálya
0 0 3070
Szápári horgásztó
1 0 8515
Fehérvárcsurgói-víztározó
1 0 4532