Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Jásd községben megrendezésre került az Úr napi körmenet, ahol az idősek és fiatalabbak is részt vettek.
Az előkészületek munkái a falu lakossága között, már hagyományosan minden évben megoszlanak. A lakosok virágokat visznek, ahhoz a 3 portához ahol a kapuk, feldíszített oltárok készülnek épülnek. A negyedik kapu a templom előtti téren épül fel. A férfiak, kötik a zöldeket és a nőkkel, gyermekekkel közösen díszítik a kapukat, oltárt. Ezt a hagyományt, az 50 es években is gyakorolták, pedig nehéz időket éltek meg akkoriban a jásdi lakosok.
Az úrnapja, katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban (például Angliában és Walesben) a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Szűz Mária Világkirálynője Templom
Feszületek és szakrális emlékhelyek útja
4 1 10145
Jásdi Pincék
9 1 20688
Siska-forrás
2 0 18258
Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)
4 0 19034
Széchenyi Zsigmond Kilátó
7 0 24456
Hegyi Imre Emlékpark
5 0 14668
Vackor-forrás
6 0 16525
Római Fürdő
17 1 60193
Vadalmás-forrás
4 0 11646
Kovácsműhely
10 1 9305
Tési szélmalmok
8 2 19685
Szent István Király Római Katolikus Plébánia
10 0 3419
Tési Evangélikus Egyházközösség
9 0 3336
Zsidó-hegyi feltárás
6 0 16530
A Holitscher-kastély és kastélypark
3 0 10145
Szent Anna Római katolikus templom
6 0 9994
Csikling vár
4 0 18953
Háromkürtõ-zsomboly
2 0 4042
Csengő-hegyi kilátó
4 0 8135
Csapóné Konyhája Barlang
7 0 25729
Alsópere román stílusú templomrom
4 0 7402
Öreg Futóné
1 0 13065
Burok-völgy
6 0 19709
Alsóperei arborétum
7 0 13274
Közeli Szállások <20 km (0)
Vadvirág Vendégház
25 2 29327
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9837
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Szabó Vendégház
4 0 9900
Jásd Vendégház
16 0 15452
Kuckó Vendégház
10 0 10323
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Lovas Major Vendégház
4 0 9018
Rózsadomb Vendégház
14 0 8255
Bársonyberek Vendégház
32 0 7743
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Tibor vendégház
5 0 3259
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 18649
Hubertus Fogadó
8 0 482
Rotes Haus
9 0 468
Hóvirág Vendégház
23 2 9901
Dévényi Vendégház
15 1 8521
Ferrata vendégház
24 0 1246
D9 cottage
15 0 788
Cservák-Ház
11 1 11766
Bakony Gyöngye Vendégház
68 1 8647
Várkapitány-Lak Vendégház
30 0 1246
FERRATA Vár vendégház
10 0 404
Kispárna Vendégház
27 0 306
Kőmosó Vendégház
34 0 596
Aranyos-patak vendégház
19 1 7466
Jóbarát Vendégház
53 0 460
Aranyos Porta
26 0 646
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Anci Büféje
6 0 17218
Háziorvosi Szolgálat
0 0 12214
Nándi Bolt
13 0 16718
Dohánybolt
0 0 9818
Misi Kocsma
2 0 9551
Vegyesbolt / Teri Bolt
7 0 19212
Sétabicikli bérlés
1 0 579
Nánai Kerámia
9 0 2211
Telefonfülke
0 0 5244
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Jásd focipálya
0 0 3070
Szápári horgásztó
1 0 8515
Mayer-tó
1 0 7189
Szabadtéri edzőpark
1 0 2918