É: 47.2441387
K: 17.7327271
1 0 4262
Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Négy évvel ezelőtt Bakonybél Önkormányzata a Cseh Tamás-estek, a falu díszpolgáráról való megemlékezés olyan formáját kereste, amely az énekes műfaji sokoldalúságát, zenészi és emberi vonásait egyaránt méltó módon bemutatja. Ebben a szándékában partnerre talált a Tinódi Pajzs Egyesületben és Kátai Zoltán énekmondóban. Cseh Tamás vitathatatlanul korának énekes krónikása volt, de Bakonybél számára a települést övező erdőben megteremtett indián játék kitalálója és éltető személyisége. Ezer szállal kötődött helyi emberekhez, a tájhoz, a szívének kedves Szent-kúthoz, annak hagyományaihoz. Ez az erdő adott otthont az ezer évvel ezelőtt megalapított bencés monostor remete szerzeteseinek, békét a hét évig itt élő és alkotó Szent Gellértnek. A hely szellemisége kínálta, hogy ezen a helyen egy évezred zenei kultúrájával idézzük fel Cseh Tamás művészetét, itt találkozzanak a históriás énekek, a középkor dallamai és az énekes kortárs világa.
Így született meg az Énekmondók Emlékezete sorozat, amely augusztus 11-én negyedszer kerül megrendezésre Bakonybélben. Idén a Szent Mauríciusz Monostor alapításának ezredik, és a művész születésének hetvenötödik évfordulója különleges alkalom. A program első része a Musica Historica régizenei együttes, Kátai Zoltán lantművész, valamint a Szent Mauríciusz Kórus közreműködésével a régmúltat idézi fel, a Bakonybéli Népdalkör fellépése a bakonyi népzenei hagyományokba vezet vissza. A Cseh Tamás Archívum által erre az alkalomra készült filmösszeállítás Cseh Tamás arcai - Keresztül kasul a histórián – Társak és barátok I. pedig az bizonyítja, hogy a művész mennyire otthon érezte magát ezekben a zenei műfajokban. A műsor második részében az Ad Libitum együttes, amely oly fontos szerepet töltött be pályafutásában, újra összeállt Novák János, Márta István, Bornai Szilveszter személyében, a születésnapot köszönteni. Végül Mülhauser Martina, a dalok avatott előadója meghitt tábortűz mellett énekli az életmű legnépszerűbb darabjait, amelybe hagyományosan a közönség is bekapcsolódik.
Minden Cseh Tamás tisztelőt vár Bakonybél 2018. augusztus 11-én 16 órától a Szent-kútnál a méltó megemlékezésre.
(A rendezvényt a HungaroControl Zrt és a NKA támogatja.)
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Szent-kút (Borostyán-kút)
83 3 63749
Nepomuki Szent János szobra
3 0 11955
Harangjáték
7 1 7079
Szent Mauríciusz Monostor
6 0 39662
Bakonybéli Tájház
26 0 33064
Erdők Háza
5 0 18699
Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62 1 16672
Pannon Csillagda
28 0 34102
Sírkert, emlékhely
1 0 8424
Csurgó-forrás
2 0 10790
Árpád kút
5 0 16458
Köves-hegyi Terasz Kilátó
6 0 26277
Trófea és kőzetbemutató
4 0 10847
Millenniumi Park
15 0 8473
Bányász-kút
4 0 16452
Somhegyi harangláb
4 0 12069
Pörgöl-barlang
6 0 29791
Kerteskői-szurdok
4 0 27016
Tönkölösi Likas-kő
5 0 14013
Judit-forrás
5 0 22844
Kő kút
6 0 15265
Kerteskői kastély (Rainprecht kúria)
5 0 24524
Somhegy kilátópont
5 0 9041
Som-hegy kincsei
1 0 19244
Nagy-pénzlik barlang
5 0 21913
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 14150
Tiszta-víz-forrás
6 0 23836
Witt-kilátó
7 0 28447
Rablólovag-vár (Bakonyújvár)
5 0 23665
Közeli Szállások <20 km (0)
Szentkereszty Vendégház
10 0 6891
Milano Vendégház
28 0 3376
Mókus - Lak
6 0 16164
Vándordiák Vendégház
13 0 11934
Füsti Apartman
4 0 9144
Pékház Apartman
16 0 11092
Bakonyi Mandala Vendégház
9 0 7473
Bakonyi Sárgarigó
13 0 12196
Bakonybél Apartmanház
15 0 13223
BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7 0 11768
Muskátli Magánszállás
12 0 13478
Pikoló Vendégház
4 0 3246
Haik Vendégház
10 0 10998
Békaváros Házikó
29 0 14224
Dublecz Vendégház
21 0 15612
Bakonybél Vendégház
16 0 14718
Borostyán Vendégház
10 0 2563
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 1379
Bakonyi Kemencésház
21 1 18141
Bakonyi Csillag Vendégház
17 1 15784
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 14272
Diófa Vendégház
36 0 13256
Apartman Bernát
23 0 13778
Fenyves Vendégház
35 0 12537
Ancsa Hegyalja Vendégháza
30 0 16951
Liliom Vendégház
67 0 11111
Park Vendégház
37 1 16328
Bakonyi Hóvirág
21 0 18308
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 13599
Káli Apartman
28 0 3956
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12 0 14916
Monostori Könyvkötészet
8 0 10112
Füsti Söröző
4 0 3576
Postapartner
0 0 10716
Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15 0 1274
Mini ABC
1 0 971
COOP Üzletház
4 0 10832
Bakonybél Dohánybolt
7 0 10187
Zöldség-Gyümölcs
5 0 10517
Pikoló Vendéglő
10 0 16272
Bakonybél Orvosi Rendelő
1 0 19983
Önkormányzati Főzőkonyha
8 0 13706
Wi-Fi pont
1 0 2115
Selyemmalac Kerámiák
12 0 2842
Idegenvezetés
2 0 3784
Túravezetés
0 0 4098
Bakony Szafari
10 0 9323
Bakony Decor
0 0 2594
Scheuer Lászlóné - fodrász
1 0 9900
ParkCafe
4 0 1742
Mini COOP ABC
3 0 10914
Kuti autó és gumiszerviz
1 0 5509
PeggyMarket Vegyesbolt
6 0 12635
Dorbi a Csi-Hu
3 0 16090
Kerékpárkölcsönzés
1 0 9629
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12 0 9156
Vegyesbolt
1 0 10941
Szautner Kertészet
19 0 1515
Odvaskő Panzió és Étterem
34 0 17009
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1 0 5862
Nagyteveli-tó
10 0 209
Mayer-tó
1 0 7189
Szentlászlói Kalandpark
18 0 17754
Focipálya
4 0 6639
Pihenőpark
6 0 2646
Sportpark
7 0 2710