Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
A kéktúra útjától nem messze található egy kiugró, magas sziklán egy 4-5 méter mély, terméskőbe vájt mélyedés - amely az évszázadok alatt lassan feltöltődött - ez minden, amit az egykor itt állott várból még látni lehet. Okleveles feljegyzések szerint ezen a helyen állt Hölgykő vára, melyet valószínűleg Csák Péter bán építtetett, aki 1270-ben kapta meg ezt a környéket. A vár neve arra utal, hogy valószínűleg karcsú, magas építmény lehetett. Nagy Lajos király a várat leromboltatta - mivel már akkoriban is korszerűtlenek számított - és köveit a karthauzi szerzeteseknek adta kolostor építése céljából. Ezt a kolostort építették aztán Városlőd mostani temploma helyére.
Forrás: kektura.click.hu
Sikerrel zárult a 42. Természetvédelmi és Ornitológiai Tábor a bakonybéli Öreg-réten.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nagy múltú programjának helyszínéül
idén először választotta Bakonybélt. A 420 természetvédelem iránt elkötelezett résztvevő
színes programokkal tölthette a hetet. A madárgyűrűzés, a vízi élővilág, a fák és növények
megfigyelése mellett kézműveskedés, fafaragás , sárkányreptetés, túrázás,
csillagvizsgálás, a településsel és nevezetességeivel való ismerkedés gazdagította a tábort.
Sokak elmondása szerint rég voltak ilyen varázslatosan szép környezetben. Az élményeket a jégeső sem tudta elrontani, mert a Szentkereszty-ház istállójába menekült mindenki és
hatalmas spontán táncház alakult ki.
Közeli Szállások <20 km (0)
Szentkereszty Vendégház
10 0 6891
Milano Vendégház
28 0 3376
Mókus - Lak
6 0 16163
Vándordiák Vendégház
13 0 11933
Füsti Apartman
4 0 9143
Muskátli Magánszállás
12 0 13477
Bakonybél Vendégház
16 0 14716
Bakonybél Apartmanház
15 0 13223
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 14272
Bakonyi Kemencésház
21 1 18141
Bakonyi Csillag Vendégház
17 1 15783
Fenyves Vendégház
35 0 12536
Apartman Bernát
23 0 13777
Haik Vendégház
10 0 10997
Pékház Apartman
16 0 11090
Park Vendégház
37 1 16327
BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7 0 11768
Bakonyi Hóvirág
21 0 18308
Borostyán Vendégház
10 0 2562
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 1378
Liliom Vendégház
67 0 11111
Bakonyi Mandala Vendégház
9 0 7472
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 13599
Bakonyi Sárgarigó
13 0 12196
Békaváros Házikó
29 0 14223
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11 0 26289
Pikoló Vendégház
4 0 3246
Bakony Hotel ***
7 0 15399
Dublecz Vendégház
21 0 15611
Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Orvosi Rendelő
1 0 6346
Orvosi Rendelő
1 0 2639
Gyógyszertár
1 0 2116
Orvosi Rendelő
1 0 2547
Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12 0 14915
Monostori Könyvkötészet
8 0 10111
Önkormányzati Főzőkonyha
8 0 13705
Füsti Söröző
4 0 3576
Wi-Fi pont
1 0 2115
Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15 0 1272
Bakonybél Orvosi Rendelő
1 0 19981
Postapartner
0 0 10716
Mini ABC
1 0 971
ParkCafe
4 0 1742
COOP Üzletház
4 0 10832
Bakonybél Dohánybolt
7 0 10187
Zöldség-Gyümölcs
5 0 10515
Idegenvezetés
2 0 3784
Mini COOP ABC
3 0 10913
Kerékpárkölcsönzés
1 0 9629
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12 0 9156
Pikoló Vendéglő
10 0 16271
PeggyMarket Vegyesbolt
6 0 12635
Kuti autó és gumiszerviz
1 0 5509
Strenner Tamás őstermelő Sonkabutik
2 0 1435
Dorbi a Csi-Hu
3 0 16088
Selyemmalac Kerámiák
12 0 2842
Túravezetés
0 0 4097
Scheuer Lászlóné - fodrász
1 0 9899
Közeli Látványosságok <20 km (0)
Hölgykő vára
8 0 6615
Kerámika Városlőd kft.
1 0 4748
Roth Gyula tanösvény
7 0 6456
Autós erdei pihenő
7 0 6639
Pisztrángos-tó
4 0 37974
Szent Euszták Római Katolikus Templom
1 0 2710
Sarlós Boldogasszony templom
0 0 1498
Középső-Hajag: Kommunikációs állomás
7 0 9088
Csúrgó-kút
2 0 10009
Porcelánművészeti Múzeum
16 0 3999
Porcelanium Látogatóközpont Herend
3 0 2753
Tiszta-víz-forrás
6 0 23836
Törkő-lik
2 0 8710
Hajszabarnai Pénz-lik
5 0 10099
Csárda-hegyi őskarszt
6 0 8986
Szentháromság templom
3 0 2429
Pápavár
4 0 11492
Iharkút, kitelepített falu és emlékpark
6 0 18111
Falumúzeum
30 0 5097
Református Imaház és harangtorony
3 0 2385
Kálvária domb és Kápolna
19 1 7293
Ödön-forrás
9 0 11813
Szentkút
7 0 10877
Tevelvár
8 0 11390
Szent-kút (Borostyán-kút)
83 3 63746
Magyarok Nagyasszonya templom
4 0 3159
Csurgó-forrás
2 0 10790
Nepomuki Szent János szobra
3 0 11953
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1 0 5862
Nagyteveli-tó
10 0 207