Hajmáskér
Szentháromság Templom
É: 47.144574
K: 18.0159745
Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
Hajmáskér Római Katolikus Plébánia
Plébános: Megyesi Ferenc
Szentmisék:
vasárnap: 11.30-kor
szerda: 7.00-kor
A gyermekek megkeresztelését a születést követően (lehetőleg az első hetekben) a szülőknek kell bejelenteniük a plébánosnak. A kereszteléshez a gyermek születési anyakönyvi kivonata, vagy annak másolata, a keresztszülők keresztszülői igazolása, (ha más plébániához tartozik) szükséges. A gyermekeket, ha nincs előírásoknak megfelelő keresztülője, akkor is megkereszteltethetik a szülők. Keresztszülő és bérmaszülő az lehet, aki bérmálkozott és ha párban él, római katolikus egyházi házasságot kötött.
Házasságkötést a házasság előtt fél évvel kell bejelenteni, ha legalább az egyik fél katolikus egyházban lett megkeresztelve. Jegyesoktatást előírás szerint meg kell tartani számukra (6-8 alkalom), melyben a házas katolikus élet kérdéseit beszélik meg a plébánossal. Csak polgári házasság utólag is rendezhető és érvényesíthető, elsőáldozásra és bérmálkozásra felnőtt hittant (katekézist) tartunk, személyre szabott időben és keretekben.
Egyházi hozzájárulás (egyházadó) a lakóhely szerinti plébániára kell befizetni, általában az adószedőknek, illetve sárga csekken, vagy banki utalással név, cím feltüntetéssel a közleményben. Az egyházi hozzájárulások a plébániák alap bevételét képezik, amit minden önálló jövedelemmel rendelkező felnőtt katolikus hívő kötelezett. Aktív dolgozó 5.000,- Ft/év, nyugdíjas illetve szociális jutatásban részesülőknek 4.000,- Ft/év.
Bankszámla szám: 10918001-00000012-66900002
Hivatali ügyintézés előre egyeztetett időpontban
plébános: Megyesi Ferenc
8191 Öskü, Mecset u. 3. (IKSZT belső udvar)
telefon: +36-30/273-37-03
e-mail: megyesi.ferenc@veszpremiersekseg.hu
Közeli Szállások <20 km (0)
Csengőház
13 0 2564
Éva Vendégház
16 1 15942
Hóvirág Vendégház
23 2 9901
Róka Porta Vendégház
17 0 1728
Vörös Macska Vendégház
9 0 1344
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 18650
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Bársonyberek Vendégház
32 0 7745
Rózsadomb Vendégház
14 0 8256
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Lovas Major Vendégház
4 0 9021
Kuckó Vendégház
10 0 10325
Szabó Vendégház
4 0 9902
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9838
Vadvirág Vendégház
25 2 29329
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Jásd Vendégház
16 0 15452
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Tündér Farm
43 0 11782
Tibor vendégház
5 0 3260
Hubertus Fogadó
8 0 482
Rotes Haus
9 0 468
Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Fogorvosi rendelő
2 0 5712
Orvosi rendelő
1 0 8832
Mester Áruház
0 0 2736
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 5723
Nyárikonyhám
17 0 1779
Finish Cars autókozmetika
8 0 1389
Vasútállomás
0 0 1460
Ice Factor Kft
3 0 2130
Ada-Bau Kft.
1 0 3165
Sle-Pa Kft
2 0 3485
Dohánybolt
0 0 3116
Margaréta ABC
1 0 3516
Hangulat Cukrászda
2 0 4738
Kézműves Pizza
9 0 5960
Honi Mini Élelmiszer
1 0 4824
Nyílvános telefonfülke
1 0 14090
Orvosi rendelő
0 0 5134
Futballpálya
1 0 5138
Koppány Söröző
4 0 6142
Vasútállomás
2 0 6828
Hulka István, villanyszerelő
0 0 3714
Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66 0 9060
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 15306
Házi tej, sajtok
3 0 3522
Orvosi rendelő
1 0 30030
Közeli Látványosságok <20 km (0)
Szentháromság Templom
Református templom
6 0 4327
Katonai Temető
11 0 7134
Csárda-híd (Római kori híd)
7 0 7216
Ciszterci Papírmalom rom
16 0 20612
Katolikus Iskolakápolna
19 0 13087
Református Templom
4 0 17116
Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19 1 8168
Római kori hidak
16 0 17024
Emlékhely - Szőlőhegy
1 0 6870
Tasner Antal Emlékére
2 0 11028
Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30 0 13600
Szentháromság szobor
3 0 10661
Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12 0 35762
Evangélikus templom
16 0 14470
Szent Anna szobor
2 0 10090
Szovjet hősi emlékmű
4 0 6198
Aranyos kút
7 0 9496
Aranyos kút II.
2 0 7917
Gyökeres-árok vasúti viadukt
7 0 6850
A Kikeri-tói gát és hídja
9 0 14794
Répás-árok vasúti viadukt
6 0 7145
Régi homokbánya, fosszíliák
4 0 10351
Római Halomsírok
1 0 3208
Jutas Vitéz kilátó
6 0 4447
Öreg Futóné
1 0 13066
Köves- kút
4 0 6326
Ámos-hegyi Kilátó
5 0 8990
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7 0 802
Jásd focipálya
0 0 3071
Mayer-tó
1 0 7189
Szarvas tó
1 0 5862
Szápári horgásztó
1 0 8516