Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
A műemlékjellegű, egykori barokk, majd az évszázadok során többször átépített és megtoldott kastély községünk büszkesége. Névadója Holitscher Károly, az épület utolsó tulajdonosa, egykori országgyűlési képviselő, bankelnök, nagybirtokos. Az épület építési idejét nem ismerjük, de 1747- 49. között már említik, mint Eszterházy Imre tulajdonát, rá utalnak az épületben talált C I E monogramos téglák. Ekkor már biztosan létezik a boltíves pince és az épületnek a pincével megegyező alapterületű része. A kastély felújítása során azonban találtak még Esterházy János gróf által -1692. előtt- vettetett téglákat is. A kastély természetesen ritkán szolgált állandó lakásául az általában Bécsben és Pozsonyban tartózkodó Eszterházy grófoknak. Alkalmanként szállhattak meg az épületben, nyaralónak, vadászháznak használva azt. Az oszlopi kastély megépülte után, az 1780-as évek végén már valószínű, hogy egy rövidebb ideig nem is lakták.
Forrás: https://holitscherkastely.hu/
Fotók: Sebestyén László, Sámi Magda
Közeli Szállások <20 km (0)
Jásd Vendégház
16 0 15452
Szederfa Vendégház
16 0 16268
Vadvirág Vendégház
25 2 29329
Hópihe Vendégházak és Wellness
43 1 9077
Hétpecsétes vendégház
14 0 9822
Levendula Vendégház Jásd
9 0 9838
Szabó Vendégház
4 0 9901
Kuckó Vendégház
10 0 10325
Bársonyberek Vendégház
32 0 7744
Rózsadomb Vendégház
14 0 8256
Erdőalja Vendégház
9 1 8369
Lovas Major Vendégház
4 0 9020
Malackocka Vendégház
8 0 4773
Tibor vendégház
5 0 3260
Hubertus Fogadó
8 0 482
Rotes Haus
9 0 468
Dévényi Vendégház
15 1 8521
Ferrata vendégház
24 0 1246
Bakony Gyöngye Vendégház
68 1 8647
D9 cottage
15 0 788
Várkapitány-Lak Vendégház
30 0 1246
FERRATA Vár vendégház
10 0 404
Cservák-Ház
11 1 11766
Kispárna Vendégház
27 0 306
Aranyos-patak vendégház
19 1 7466
Kőmosó Vendégház
34 0 596
Jóbarát Vendégház
53 0 460
Aranyos Porta
26 0 646
Erdő Szíve Vendégház, Károlyháza
17 1 20239
Csillaghegyi Vendégház
46 0 115
Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Háziorvosi Szolgálat
0 0 12217
Anci Büféje
6 0 17221
Telefonfülke
0 0 5244
Nándi Bolt
13 0 16722
Dohánybolt
0 0 9822
Misi Kocsma
2 0 9555
Vegyesbolt / Teri Bolt
7 0 19215
Nánai Kerámia
9 0 2212
Sétabicikli bérlés
1 0 579
Posta
1 0 2134
Orvosi Rendelő
1 0 1872
Sistergő Platni Bisztró
16 0 688
Autómentés, gépszállítás
8 0 326
Várkert vegyesbolt
6 0 6203
Postapartner
0 0 2799
Lovagvár Falatozó
10 1 8835
Patyolat Autókozmetika és Karosszéria Javítás
11 0 328
Limonádé Joe Nyitott Udvara
13 0 8942
Várvölgy Vendéglő
4 0 3584
Pitypalatty Porta
23 0 677
Útirány.hu /Útirány Webmédia Bt./
1 4 5739
Fodrászat és Pedikűr
0 0 3945
Mályva Patika
0 0 3789
Háziorvosi szolgálat
0 0 7817
Védőnői szolgálat
0 0 4481
Közeli Látványosságok <20 km (0)
Csapóné Konyhája Barlang
7 0 25733
Szűz Mária Világkirálynője Templom
5 1 21919
Harangláb
1 0 3969
Feszületek és szakrális emlékhelyek útja
4 1 10149
Jásdi Pincék
9 1 20691
Szent Anna Római katolikus templom
6 0 9994
Kálvária
8 0 4927
Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)
4 0 19038
Siska-forrás
2 0 18261
Vackor-forrás
6 0 16527
Római Fürdő
17 1 60199
Vadalmás-forrás
4 0 11646
Keresztelő Szent János templom
9 0 4445
Zsidó-hegyi feltárás
6 0 16533
Széchenyi Zsigmond Kilátó
7 0 24460
Hegyi Imre Emlékpark
5 0 14672
Harangjáték
2 0 2132
Esterházy-kastély
4 0 5944
Bakonyi Ördög-árok
37 0 15773
Sűrű-hegyi Ördög-lik
6 0 9093
Kovácsműhely
10 1 9305
Tési szélmalmok
8 2 19685
Szent István Király Római Katolikus Plébánia
10 0 3419
Tési Evangélikus Egyházközösség
9 0 3337
Csikling vár
4 0 18955
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szápári horgásztó
1 0 8515
Jásd focipálya
0 0 3071
Szabadtéri edzőpark
1 0 2918
Mayer-tó
1 0 7189
Szentlászlói Kalandpark
18 0 17754
Szarvas tó
1 0 5862