Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Frissítések:
2023.08.18. Képek és a kisfilm a galériában!
2023. AUGUSZTUS 12. SZOMBAT 10-23 ÓRA
BAKONYBÉL SZENT-KÚT
CSEH TAMÁS TISZTELETÉRE – CSEH TAMÁS 80.
Immár kilencedik alkalommal rendezik meg az Énekmondók emlékezete programot Cseh Tamás tiszteletére augusztus 12-én Bakonybélben. Idén először egész napos családi rendezvénnyel emlékeznek meg a település díszpolgáráról. A két, egymással összefonódó programfüzér a "Légy ma gyerek" és a „20. századi krónikás” alcímet viseli, amelyben nem csak a zene, hanem a hagyományok, a játék és a mese is szerepet kapott. Cseh Tamás idén lett volna 80 éves.
Bakonybélben kilenc éve rendeznek emlékműsort a község díszpolgára, Cseh Tamás tiszteletére Énekmondók Emlékezete címmel. Cseh Tamás a település határában több mint 60 éve zajló bakonyi indián játék alapítója és haláláig vezetője – ahogy ő mondta: abroncsa volt. Ez a játék a 19. század második felében Észak-Amerikában élő síksági indián törzsek szellemi és tárgyi értékeit ültette – ülteti át a 20. és 21. század Bakonyába. A bakonyi indián elsősorban hadijáték, továbbá fontos a néprajzi hitelesség is. Bérczes László Beszélgetőkönyvében Cseh Tamás így fogalmazott: „Indián voltam meg énekes egyszerre, ez a két dolog volt, amit végigcsináltam életemben. Meg a családomat.”
Cseh Tamásnak erre a gondolatára fűzte fel idén az Énekmondók Emlékezete műsor tematikáját a rendező Bakonybél Önkormányzata és a két társuló bakonybéli civil szervezet, A Jó Levegőt Alapítvány és a Bakonybéli Zöldporta Egyesület.
Középpontjában azoknak az értékeknek a megmutatása áll, amelyeket a bakonyi indián játék is fontosnak tart: természettisztelet, néprajzi hűség, bátorság, kitartás, hitvilág, mesélés, zenélés. A műsor közreműködői nem indiánok – vagyis azt sosem lehet tudni. Olyan szereplők, akik a felsorolt erények hitvallói és művelői, a hitelesség és az igényesség jegyében. Az esemény a család minden tagjához, minden korosztályhoz szól, délelőtt 10 órától este 11-ig, a bakonybéli Szent-kútnál, ami Cseh Tamás számára különlegesen kedves hely volt, s lassan egy évtizede a megemlékezések helyszíne is.
PROGRAMOK:
10-18 ÓRA: „LÉGY MA GYEREK”
Középpontban a hagyományok, a játék és a mese
- Hagyományőrző lovasbemutatók a Salföldi kopjások és a Kassai Lovasíjász Iskola Piroska Törzsének részvételével
- Könyvtárkuckó: indián mesék – a pápai S.K. Társulat színészeinek felolvasásában
- Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak
kézműves portékák, frissítők, perec
16.30: MárkusZinház: Az égigérő fa (bábelőadás)
14-23 ÓRA: A 20. SZÁZADI KRÓNIKÁS
- 14 óra: Musica Historica Régizene Együttes
- 15 óra: Benedekffy Katalin
- 15.15: Szent Mauríciusz Kórus és az Ethnokor együttes
- 18 óra: Resti Kornél 'Eredetimegjelöléssel ellátott' Zenekar
- 19 óra: Bordó Sárkány zenekar
- 20.15: Részletek Cseh Tamás és Bereményi Géza Jóslat című műsorának 1985-ös koncertfelvételéből
- 20.45: Tábortűz Mülhauser Martinával Cseh Tamás tiszteletére
A programot vezeti, konferálja Varga Róbert újságíró.
Ebédről és vacsoráról a rendezők és támogatók gondoskodnak.
A RÉSZVÉTEL DÍJTALAN!
A rendezvényen mindenki saját felelősségére vesz rész.
A rendezvényen fotó és videofelvétel készül, amelyet a szervezők promóciós célra használnak fel.
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Szent-kút (Borostyán-kút)
83 3 63737
Nepomuki Szent János szobra
3 0 11952
Harangjáték
7 1 7074
Szent Mauríciusz Monostor
6 0 39658
Bakonybéli Tájház
26 0 33061
Erdők Háza
5 0 18699
Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62 1 16668
Pannon Csillagda
28 0 34100
Sírkert, emlékhely
1 0 8423
Csurgó-forrás
2 0 10790
Árpád kút
5 0 16455
Köves-hegyi Terasz Kilátó
6 0 26274
Trófea és kőzetbemutató
4 0 10845
Millenniumi Park
15 0 8471
Bányász-kút
4 0 16451
Somhegyi harangláb
4 0 12067
Pörgöl-barlang
6 0 29788
Kerteskői-szurdok
4 0 27011
Tönkölösi Likas-kő
5 0 14011
Judit-forrás
5 0 22842
Kő kút
6 0 15262
Kerteskői kastély (Rainprecht kúria)
5 0 24521
Somhegy kilátópont
5 0 9039
Som-hegy kincsei
1 0 19240
Nagy-pénzlik barlang
5 0 21909
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 14146
Tiszta-víz-forrás
6 0 23832
Witt-kilátó
7 0 28443
Rablólovag-vár (Bakonyújvár)
5 0 23660
Közeli Szállások <20 km (0)
Szentkereszty Vendégház
10 0 6891
Milano Vendégház
28 0 3376
Mókus - Lak
6 0 16162
Vándordiák Vendégház
13 0 11933
Füsti Apartman
4 0 9143
Pékház Apartman
16 0 11089
Bakonyi Mandala Vendégház
9 0 7472
Bakonyi Sárgarigó
13 0 12196
Bakonybél Apartmanház
15 0 13221
BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7 0 11767
Muskátli Magánszállás
12 0 13477
Pikoló Vendégház
4 0 3244
Haik Vendégház
10 0 10996
Békaváros Házikó
29 0 14222
Dublecz Vendégház
21 0 15611
Bakonybél Vendégház
16 0 14716
Borostyán Vendégház
10 0 2559
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 1376
Bakonyi Kemencésház
21 1 18141
Bakonyi Csillag Vendégház
17 1 15782
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 14272
Diófa Vendégház
36 0 13251
Apartman Bernát
23 0 13776
Fenyves Vendégház
35 0 12536
Ancsa Hegyalja Vendégháza
30 0 16950
Liliom Vendégház
67 0 11109
Park Vendégház
37 1 16327
Bakonyi Hóvirág
21 0 18307
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 13598
Káli Apartman
28 0 3955
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12 0 14915
Monostori Könyvkötészet
8 0 10111
Füsti Söröző
4 0 3576
Postapartner
0 0 10715
Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15 0 1270
Mini ABC
1 0 969
COOP Üzletház
4 0 10832
Bakonybél Dohánybolt
7 0 10186
Zöldség-Gyümölcs
5 0 10515
Pikoló Vendéglő
10 0 16271
Bakonybél Orvosi Rendelő
1 0 19980
Önkormányzati Főzőkonyha
8 0 13702
Wi-Fi pont
1 0 2115
Selyemmalac Kerámiák
12 0 2842
Idegenvezetés
2 0 3783
Túravezetés
0 0 4097
Bakony Szafari
10 0 9320
Bakony Decor
0 0 2593
Scheuer Lászlóné - fodrász
1 0 9899
ParkCafe
4 0 1741
Mini COOP ABC
3 0 10912
Kuti autó és gumiszerviz
1 0 5509
PeggyMarket Vegyesbolt
6 0 12634
Kerékpárkölcsönzés
1 0 9627
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12 0 9156
Dorbi a Csi-Hu
3 0 16086
Vegyesbolt
1 0 10940
Szautner Kertészet
19 0 1513
Odvaskő Panzió és Étterem
34 0 17007
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1 0 5862
Nagyteveli-tó
10 0 206
Mayer-tó
1 0 7189
Szentlászlói Kalandpark
18 0 17749
Focipálya
4 0 6634
Pihenőpark
6 0 2646
Sportpark
7 0 2710